2017. október 26., csütörtök

Girgenti Walk (Buskett – Siggiewi) 2017.10.22.

Következő túránkat már őszre időzítettük, ennek oka, hogy a nyári hónapokban (június, július, augusztus és még szeptemberben is) iszonyat meleg van itt Máltán, 35-40 fokban valahogy nincs kedvem túrázni.
Qawrából indultunk a 186-os busszal mentünk először Rabatig. A busz pontosan érkezett, ülőhelyünk is volt. Rabatba így időben érkeztünk ahonnan a 201 -el folytattuk utunkat Dingli irányába, a Baslija megállónál szálltunk le, hogy megközelítsük a kiindulási pontot Buskett Gardent.
Itt az utat egy kedves helyi úr mutatta meg és egy cukker cicus.



Buskett Garden felé szép falusias tájon vezetett az út.
Buskett Garden, máltai kolléganőim előre szóltak vasárnap itt sokan vannak, mennek kirándulni, barbeqjuzni a családok. Na a bejáratnál majd hanyatt vágtam magam akkora volt a tömeg, mint sok-sok kis hangya vonultak be a kertbe. No akkor ezt most itt kihagyjuk, majd visszajövünk hétköznap és sétálunk egyet, mivel állítólag nagyon szép. 


 


A zöld színű túraútvonalat kellett követnünk, amit megtaláltunk jelet meg is örökítettük.
Első megállónk a Clapham Junction (prehistoric cart curts) volt. Az úgynevezett keréknyomok (angolul cart ruts) Málta legismertebb és legtitokzatosabb archeológiai emlékei közé tartoznak. Keletkezésük idejét általában a kőkor végére vagy a bronzkorra teszik, bár nagyon eltérő elméletek is születtek. Az egymással többnyire párhuzamosan futó, több kilométer hosszan a felszíni mészkőbe vájt nyomok eredete és rendeltetése sok kutatót foglalkoztat.



Innen folytattuk az utat a vidékies környezetben, hála az égnek erre már nem voltak emberek, túrázni nem szeretnek annyira a helyiek. Láttunk viszont szépen megművelt földeket, ahol még aznap is szorgos kezek végezték a munkát, tisztaság és friss levegő kísérte utunkat. Meg legyek....




Láttunk kőbányát is.



Következő megállónk a Laferla Cross (Laferla Kereszt) és az Annunciation Church volt. Az eredeti keresztet 1903-ban emelték. A keresztet többször helyreállították, általában a károsodás és lebomlás miatt, de időnként összeomlott. Az 1903-as Laferla keresztet 1963-ban bronzra és vasra erősített olasz replika váltotta fel. Az erózió által veszélyeztetett keresztet 1984-ben a helyi kézművesek helyreállították.
Sajnos a kereszthez és a kápolnához vezető lépcső le volt zárva, így csak távolról tudtuk megnézni és fotózni. A hely Nagypénteken és Nagycsütörtökön népszerű zarándokhely.



Utunk továbbra is csodás vidéki környezetben folytatódott, láttunk szőlőt, olívafákat, és a kereszt mellől beláttuk a sziget nagy részét is.







Őt itt valamilyen oknál fogava felaksztották. Szegény nyusziii

Mielőtt célhoz értünk volna, még megálltunk il-Kappella tal-Providenza-nál ahol a Church of Our Lady of Divine Providence áll.
Sajnos a temlom zárva volt, így bemenni nem tudtunk. Rövid pihenő után Siggiewi felé vettük az irányt ami a végállomás volt.


A táj szép volt, megcsodálhattuk a máltai építészet találékonyságát is, amikor a kövekből épült kerítésbe kitoldásként egy tűzhely is kerül. A távolban nagyra nőtt fikusz fákat és pálmákat is fotóztunk.





Siggiewiben a Templom mellett találtunk egy buszmegállót ami épp jó volt, hogy visszatérjünk Rabatba a közel 8 km-es vagy a kitérőkkel inkább hosszabb túra végén.