2015. február 20., péntek

Hogyan utazzunk Máltára? (három macskával – csakhogy érdekesebb legyen a sztori!)

A legkézenfekvőbb a repülő. Ha jó előre tudjuk mikor szeretnénk indulni, akkor választhatunk fapados járatot is, hiszen az olcsóbb.
Nekem a három macskával nem sok lehetőségem volt, csak az Air Malta, hiszen a fapados járatok nem szállítanak élő állatot. Az Air Malta Budapestről csak szezonban indít közvetlen járatot, így nekünk maradt a schwechati indulás.


Hivatalos ügyek, papírok, iratok


A saját jegyed megvétele kb. 5 perces történet, ami idegölő és bonyolult volt a három cicus....
Sokan-sok mindent mondtak, írtak, javasoltak....hát azt gondolom mindenkié más sztori.
Én konkrétan sokat szenvedtem és idegeskedtem vele. Az én jegyem lefoglaltam és akkor írtunk egy mailt az Air Malta-nak, plusz próbálta a férjem elérni őket telefonon is (amit nem vettek fel). Ez volt kedden 13 órakor.


A fenti linken vannak az elérhetőségek.
Az e-mailra szerdán reggel válaszoltak, hogy cabin-ban csak 2 macsek vihető. Megjegyzem az e-mail egyértelműen arról szólt, hogy a csomagtérben plusz súlyként kívánom vinni a cicukat. És a nagyon okosak adtak egy osztrák cargo elérhetőséget, hogy vegyem fel velük a kapcsolatot. Na ez baromság!!! Soha senki se tegye! Vagyonokért szállítanak élő állatot!! Ekkor írtam még egy nem kedves e-mailt, hogy csomagtér! És küldjenek egy visszaigazolást, hogy vihetem őket! Semmi reakció, férjem kintről hívogatta őket telefont nem vették fel. Szerda délutánt írtunk ekkor.
Csütörtökön még mindig semmi! Férjem ki a máltai reptérre, ott 3 óra intézkedés után – ja itt 5 ügyintézővel beszélt, mind mást mondott – végre felvették a telefont és 3 perc múlva megkaptam a várva várt e-mailt. Ezt ki kell nyomtatni ez a cicuk ”jegye.”
Ezzel nincs vége a sztorinak. Még kell egy igazolás a kinti Minisztériumtól, hogy fogadja őket egy hatósági személy érkezéskor.


Ezt a fenti linken lehet letölteni, ki kell tölteni a cicukra, elküldeni e-mailbe és ők visszaigazolva kitöltik, ezt ki kell nyomtatni és vinni velük.

Ami még fontos, érdemes előre az Air Malta honlapján plusz súlyokat vásárolni, mert ekkor 13,50 EUR/ 1 kg, ha a reptéren fizetsz értük akkor 17 EUR/ 1 kg.


A repülés


Hát a történet nem folytatódott nyugodtan. Szerda reggel a schwecháti reptéren közölték, hogy sorry de a cicuk nincsenek a rendszerükben, és szárazjeget is szállítanak aznap a csomagtérben ami nem túl biztonságos a macsekoknak....mutogattam a kinyomtatott e-mailt, hogy de Én jeleztem és kaptam visszajelzést is, hogy ezen a járaton mehetnek a macskák. 45 percig telefonálgattak mire megoldották. Még jó, hogy ott volt velem egy kedves távoli rokon, aki kint él így németül tudott velük kommunikálni. Végül mehettünk cicákat mérni...:-) 18 kg lett a három macsek. De nem kellett pluszba fizetnem rájuk. Mondjuk miután a pultnál bőgve hívtam Antit, hogy gáz van... lehet ezzel kárpótoltak az idegeskedésért.
A repülés számomra nem volt egy leányálom, de próbáltam élvezni. Egy kedves máltai pasi ült közvetlen mellettem és elmesélte, hogy az egyik barátja már 3 alkalommal reptette a cicáit Málta és Ausztrália között és jól vannak ne aggódjak.
Mikor megérkeztünk még be kellett regisztrálnom a cicukat a hatóságnál a reptéren. Itt egy kedves hölgy és egy pasi fogadott, leolvasták a chip számot és mehettünk is. Toltam a cicukat és vonszoltam a bőröndömet. :-) De aztán várt Anti és Monica a főbérlőnk nővére aki hazaszállított minket.
Cicák estére már elő is bújtak. És azóta már be is lakták az új lakást.

További történetek és fotók jönnek majd.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése