2016. február 24., szerda

Eltelt egy év

Pár napja, hogy már egy éve új életet kezdtünk Málta gyönyörű szigetén.

Sokat gondolkodtam az egy éves ”születésnapi” bejegyzés milyen legyen, személyes jellegű vagy tájékoztató jellegű az egy év tapasztalatai alapján? Hiszen annyi minden változott, sok-sok új dolgot tudtunk meg akár a lakásbérléssel, akár a munkakereséssel, munkavégzéssel és lehetőségekkel kapcsolatban is. Arra gondoltam legyen ez most személyesebb, a tájékoztatást hagyjuk későbbre. Tudom azért arra is szükség van, hiszen sokan készülnek piciny szigetünkre.:-)

Egy éve úgy indultunk el Magyarországról, hogy valljuk be őszintén, rendesen rákészültünk. Előtte blogokat olvastam, felvettük a kapcsolatot kint élő magyarokkal – itt is köszönet nekik a kezdeti és későbbi segítségekért! – a lakás és munkahelyzetnek is utánajártunk, és persze volt anyagi tartalékunk is.
Azt gondolom bárki bármilyen okból hozza is meg a külföldre költözés döntését, soha nem könnyű. Persze vannak kalandvágyó fiatalok, akik még nem tudják merre sodorja őket az élet, de bizonyos életkor után meggondoltabb az ember – idén töltöm a negyvenet – de váltani sose késő, szerintem.
Otthon – otthon, hol is van az? Erről a kedvenc Wass Albert idézetem jut eszembe: „Otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon. Nem kell hozzá sok. Elég egy szoba. Ha tízen vagytok benne, az se baj. Ha mind a tízen egyek vagytok ebben, hogy haza tértek, amikor este hazatértek. Nem kell hozzá sok, csak egy szoba és egy érzés. Egy egészen egyszerű állati érzés: hogy ma itt élek. Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad. És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak. Ez az otthon. Minden embernek módja van hozzá. Egy szűk padlásszoba is lehet otthon. Egy pince is. Még egy gallyakból összetákolt sátor is otthon lehet. Ha az ember önmagából is hozzáad valamit. Elég egy szál virág, amit az útszélen találtál. Egy fénykép, amit éveken keresztül hordoztál a zsebedben. Egy könyv az asztalon. Egy ébresztőóra. Mit tudom én: ezer apró kacat ragad az emberhez útközben. (...) Ha mindezt érezni tudod: nem vagy otthontalan a világon.” Nekem most Málta, azon belül is Qawra, Bugibba, St.Paul’s Bay az otthon, a férjemmel a cicáinkkal. Az új barátainkkal, ismerőseinkkel, a már ismert utakkal, járdákkal, utcán élő cicákkal, a kisboltos pasival, a munkatársakkal...

Szóval Magyarországon már úgy éreztük nem tudunk előrébb lépni, tovább fejlődni, sem anyagilag sem szakmailag. Gyakorlatilag nem is olyan területen dolgoztunk amit tanultunk eredetileg, vagy akár közel állt volna hozzánk, főleg a férjem nem.
Persze a gazdasági okok elég hatásosak tudnak lenni, mégis sokan maradnak a család, a barátok, a megszokott kis környezetük miatt, vagy mert a hitelre vett lakás, ház köti őket.
Nekünk is hiányoznak a barátok, meg a család, mint mindenki másnak. Nem volt könnyű eljönni, és valahol a szívünk mélyén azt is tudtuk, hogy kezdeti napi, heti „beszélgetések” ritkulni fognak...mert a távolság már csak ilyen. Persze van, hogy eszembe jut, a „mi lett volna ha...” amúgy semmi, mert nem maradtunk ott, már itt vagyunk megléptük, amit nem bánunk. Sokszor érzem úgy lemaradok arról ami Magyarországon történik a családdal, a barátokkal, ismerősökkel. De aki az elköltözést választja ezzel is meg kell barátkoznia, hogy mások lesznek a prioritások, mások kerülnek előtérbe.
És az igazi barátokkal pár hónap, de akár év személyes találkozó után is úgy lehet folytatni mintha semmi se történt volna.

Nyilván itt sincs kolbászból a kerítés, és nem könnyű, főleg nem az elején. Úgy készültünk, hogy legalább 1 hónapot pihenünk, aztán kezdünk munkát keresni. Én viszonylag könnyen találtam, már március közepén takarítottam egy szállodában. Hát az nagyon-nagyon nehéz volt, főleg fizikailag. Férjem jóval lassabban talált munkát, bár Ő azóta is ugyanott van, de jelentősen előrébb jutott a ranglétrán.
Én voltam bolti eladó majd újra takarító már az új lakhelyen és végül most felszolgáló.
Hogy milyenek a kollégák? 99% nagyon kedves és barátságos. Végül is a nagy részük szintén „bevándorló”, külföldi azaz nem máltai. Ők szintén tudják milyen az távol lenni a szülőhazádtól. Sok a délszláv kolléga, vannak filippínók a szállodában, afrikaiak, olaszok, görög és persze magyarok. Szóval mindenféle náció. A csapat eléggé összetartó, segítjük egymást.
A helyiek? Egy év alatt sok minden kiderül azokról akikkel „együtt laksz”. :-) Érdekesek. Inkább arabok, mint európaiak – és itt néhányan azt gondolják, hú de finoman fogalmaztam – olykor túl hangosnak, túl butusnak, túl okoskodónak tűnnek.
A máltaiak is azt mondják, hogy borzasztóak. Vegyünk egy egyszerű „Sunday Lunch”-ot, azaz vasárnapi ebédet. Ez valami népünnepély. A szállodánk éttermébe külön foglalások vannak. Svédasztalos jellegű minden, tehát annyit eszel-iszol amennyi beléd fér. Olyan 10-18 fős asztalfoglalások a megszokottak. Gyerekestől, nagyistól, nagycsaládostól. Legszebb ruciba kiöltözve, illatfelhő, smink. Konkrétan a 2 hetes kisbabát is elhozzák akár... Aztán 12:30-tól 16:00-ig tolják. A kaja felét ki szoktuk önteni a tányérokról, a gyerekek 90 százaléka valami botrányosan viselkedik, hangosak, rohangálnak, hisztiznek, sírnak... amit el tudsz képzelni. Erre a máltai kollégák is azt mondják, hogy borzasztó!

A sziget csodaszép, szerintem. Bár vannak akik szerint olyan kopár, de én szeretem. Még sok-sok hely van ami felfedezésre vár.
Illetve az angolt még mindig fejlesztenem kell, jól jön a nemzetközi, külföldi munkatapasztalat mindkettőnknek. Azt gondolom pár évet mindenképp maradunk még, aztán meglátjuk merre tovább. Sok függ az európai gazdasági helyzettől és a menekültkérdés megoldásától is.
Most itt jó. 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése